article image

Kristinus Borbirtok

"A fenntarthatóság a mindennapi cselekedeteinkben kell, hogy megjelenjen. Az első lépés, az egy erős döntés. Mindenki hozza meg azt a döntést, hogy ezért a bolygóért igenis tenni kell, és fogunk is!" - harmadik, záró epizódunkban Dóber László, a Kristinus Borbirtok szőlész-borásza meséli el, hogy számára mit jelent a fenntarthatóság.

A Volvo és a Balatoni Gasztrotérkép új kisfilm sorozatával a fenntartható szemlélet fontosságára szeretnénk felhívni a figyelmet. Célunk, hogy megmutassuk, a fenntartható életmód kulcsfontosságú, minden a saját házunk táján kezdődik, ezért elképesztően fontos az, hogy egyénileg hogyan döntünk apró vagy éppen kevésbé apró kérdésekben. Te is dönthetsz tisztán minden nap!

TISZTA DÖNTÉS című kisfilm sorozatunkban három fantasztikus Balaton környéki helyszínen jártunk, - mindenhová egy tisztán elektromos Volvo EX30 modellel suhantunk – hogy olyan balatoni arcokat mutathassunk be Nektek, akiknek a gondolkodásmódja igazán inspiráló és példaértékű a témában. Tartsatok velünk!

article image

Vánkos

"Igazság szerint mi olyan apró dolgokat teszünk a fenntarthatóság érdekében, amit mindenki meg tud tenni, ami semmibe nem kerül. Az a jövő hogy edukáljunk, és hogy mind a csomagolásunk, mind az alapanyagaink hulladékát nullára csökkentsük" - második epizódunkban Sipos Réka és Petykó István, a badacsonyörsi Vánkos házigazdái mesélik el, hogy mit jelent számukra a fenntarthatóság.

A Volvo és a Balatoni Gasztrotérkép új kisfilm sorozatával a fenntartható szemlélet fontosságára szeretnénk felhívni a figyelmet. Célunk, hogy megmutassuk, a fenntartható életmód kulcsfontosságú, minden a saját házunk táján kezdődik, ezért elképesztően fontos az, hogy egyénileg hogyan döntünk apró vagy éppen kevésbé apró kérdésekben. Te is dönthetsz tisztán minden nap!

TISZTA DÖNTÉS című kisfilm sorozatunkban három fantasztikus Balaton környéki helyszínen jártunk, - mindenhová egy tisztán elektromos Volvo EX30 modellel suhantunk – hogy olyan balatoni arcokat mutathassunk be Nektek, akiknek a gondolkodásmódja igazán inspiráló és példaértékű a témában. Tartsatok velünk!

article image

Élő Bolygó Gazdaság

" A fenntarthatóság egy morális kérdés. A termőföldet nem apáinktól örököltük, hanem az unokáinktól kapjuk kölcsön..." - első epizódunkban Varga Sándor, az Élő Bolygó biodinamikus gazdaság tulajdonosa mesél arról, hogy számára mit jelent a fenntarthatóság.

A Volvo és a Balatoni Gasztrotérkép új kisfilm sorozatával a fenntartható szemlélet fontosságára szeretnénk felhívni a figyelmet. Célunk, hogy megmutassuk, a fenntartható életmód kulcsfontosságú, minden a saját házunk táján kezdődik, ezért elképesztően fontos az, hogy egyénileg hogyan döntünk apró vagy éppen kevésbé apró kérdésekben. Te is dönthetsz tisztán minden nap!

TISZTA DÖNTÉS című kisfilm sorozatunkban három fantasztikus Balaton környéki helyszínen jártunk, - mindenhová egy tisztán elektromos Volvo EX30 modellel suhantunk – hogy olyan balatoni arcokat mutathassunk be Nektek, akiknek a gondolkodásmódja igazán inspiráló és példaértékű a témában. Tartsatok velünk!

article image

TISZTA DÖNTÉS

A Volvo és a Balatoni Gasztrotérkép új kisfilm sorozatával a fenntartható szemlélet fontosságára szeretnénk felhívni a figyelmet. Célunk, hogy megmutassuk, a fenntartható életmód kulcsfontosságú, minden a saját házunk táján kezdődik, ezért elképesztően fontos az, hogy egyénileg hogyan döntünk apró vagy éppen kevésbé apró kérdésekben. Te is dönthetsz tisztán minden nap!

TISZTA DÖNTÉS című kisfilm sorozatunkban három fantasztikus Balaton környéki helyszínen jártunk, - mindenhová egy tisztán elektromos Volvo EX30 modellel suhantunk – hogy olyan balatoni arcokat mutathassunk be Nektek, akiknek a gondolkodásmódja igazán inspiráló és példaértékű a témában. Tartsatok velünk!

article image

„Úgy fogyassz, hogy a fogyasztásod pótolni lehessen, és mindig igyekezz visszaadni”

Fontos tippek a fenntartható vendéglátáshoz a Balatoni Gasztrotérkép vendéglátóitól

3. rész – Árvai Anita – Veganeeta Home

„Úgy fogyassz, hogy a fogyasztásod pótolni lehessen, és mindig igyekezz visszaadni” – vallja Árvai Anita, a Balatonalmádiban található Veganeeta Home vegán étterem lelke és megálmodója. A fenntartható vendéglátás népszerűsítésének a jegyében induló interjúsorozatunk harmadik részében a növényi alapú étkezés jelentőségéről, a szelektív hulladékgyűjtés kiemelkedő szerepéről, az ételpazarlás csökkentéséről és más fontos fenntarthatósággal kapcsolatos témákról is szó esett.

Bemutatnád pár szóban, hogy milyen a Veganeeta Home konyhája, milyen filozófia mentén dolgoztok?
A Veganeeta Home konyhája alapvetően egyelőre nem egy nagy konyha, értem ezalatt a területi, illetőleg személyzeti kérdéseket is. Ha a filozófiát kellene mellé párosítani, akkor legszívesebben azt mondom, hogy én egészen pontosan három és fél évvel ezelőtt lehoztam a konyhámat, és elkezdtem nagy tételben készíteni azokat az ételeket, amiket otthon is örömmel főztem. Természetesen azóta már remek szakemberekkel dolgozom, de minden úgy indult, hogy tapasztalat nélkül, elkezdtem főzni egy „kicsit” többet. Természetesen fontos szerepet játszik a szezonalitás az étlap tervezésekor, és az alapvetés, ami mentén haladunk, az a „legkevesebbet ártani!” jelmondata.

Nagyon fontos téma az alapanyag beszerzés, a te konyhádon ez hogy zajlik?
Semmiféle állati eredetű alapanyag nincs a konyhánkon, ezért nálunk egy speciális helyzet van a beszerzés terén, hiszen számos különleges alapanyaggal dolgozunk, illetve alapvetően sokkal többfélével, mint egy átlagos konyhán. Nagyon fontos volt számomra, hogy legyen egy olyan stabil beszerzési forrásom, hogy lehetőség szerint az alapanyagok (a napi friss áru kivételével) 70%-ban egy helyről származzanak. Indulásunk óta a METRO az egyik legfőbb beszállítónk. Természetesen tavasztól őszig vannak helyi termelők, akik a bio friss árut szolgáltatják, helyi a zöldségbeszerző forrásom is, illetve vannak speciális alapanyagok, amiket számos esetben a gyártótól vásárolunk (speciality kávé, növényi tejek, stb).



Idén csatlakozott a Balatoni Gasztrotéphez a METRO, mint főtámogató, közös szívügyünk a fenntartható vendéglátásra felhívni a figyelmet. Mit jelent számodra fenntartható gasztronómia?
Mint ahogyan a mindennapi életben is, az étteremben is az „úgy fogyassz, hogy a fogyasztásod pótolni lehessen”, illetőleg a „mindig igyekezz visszaadni” elveket követem. Alapjaiban az étterem alapkoncepciója is különleges, a tekintetben, hogy a környezettudatosság már önmagában a hús, az állati eredetű élelmiszerek mellőzésével megjelenik nálunk. Ezen kívül nagy hangsúlyt fektetek arra is, hogy honnan szerzem be a friss zöldséget, gyümölcsöt. Lehetőség szerint szeretem, ha keveset utazik valami, mielőtt hozzánk kerül, illetve igyekszem mindent, amit csak lehet, közelről beszerezni. Amiből csak lehetséges, zsákos, vagy nagy kiszerelést választok és vannak olyan beszállítók is, akik újrahasznosítják, többször felhasználják a csomagolását a portékájuknak. A szelektív hulladékgyűjtés is szempont nálunk, illetve nyitás óta nem használunk egyszer használatos műanyagot. Nemrégiben csatlakoztunk egy maradékmentő programhoz, ami az ételpazarlás ellen hívja fel a figyelmet egy olyan kezdeményezéssel, ami a kvázi éttermi maradék ételt (nap végi, kimaradt adagokról beszélek), kedvezményes áron osztja szét.

Hogyan lehet fenntarthatóan működtetni egy éttermet?
Meg kell felelnünk a jelen kor elvárásainak, be kell építenünk mechanizmusokat, szokásokat anélkül, hogy közben veszélyeztetnénk a jövő nemzedékének azt a képességét, hogy szabadon megválaszthassák az életkörülményeiket, életstílusukat, tehát úgy élhessék az életüket, hogy olyan kompromisszumot ne kelljen hozniuk, amely az életminőségüket veszélyezteti.



Te mit teszel személy szerint, azért, hogy a Veganeeta Home ökológiai lábnyoma minél kisebb legyen?
Mindazonáltal tennünk kell a pazarlás ellen, fel kell lépnünk a környezetszennyezés ellen, csökkentenünk kell az ökológiai lábnyomunkat azzal, hogy kevesebb olyan vegyszert használunk, amik szennyezik természetes vizeinket. A vízfogyasztásra nagyon nehéz, de muszáj odafigyelni, illetőleg az, hogy igenis figyelemmel kell lennünk arra, hogy mennyit utaznak az alapanyagaink.

**Milyen apró lépéseket javasolsz azoknak a kollégáidnak, akik most ismerkednek a témával? **
Kis lépés az egységnek, nagy lépés az emberiségnek. Ez is lehetne a mottó, azonban azt mondom, hogy ez ma már nem elég. Drasztikusnak tűnő változások szükségesek. Az egyszerhasználatos műanyagok teljes mellőzése mellett az alapanyagok nagy részének lokális, tudatos megválasztása, a kistermelők támogatása, a szerteágazó figyelem elengedhetetlen ahhoz, hogy kapizsgáljuk. Még nem égett a bőrünkre, ezért sokan úgy tesznek, mintha nem is létezne, de a csomagolás, az ételpazarlás csökkentése, a tisztítószerek tudatos megválasztása, a beszállítói kör okos mérlegelése már rengeteget tud segíteni.



Hogy látod a balatoni vendéglátás jelenlegi helyzetét? Mik a legszebb és mi a legnagyobb kihívás/nehézség? Ma már, mint ahogyan az élet többi területén sem, itt sem lehet középszerűnek lenni. Az egyenes út afelé, hogy elveszik valami ügy, valakinek az álma a süllyesztőbe kerül, népszerűtlenné válik egy étterem az az, hogy középszerűvé válik. Kiemelkedőt kell nyújtani valamiben, és belátni, hogy kollégák kellenek hozzá, akik tudnak haladni az úton, velünk együtt. Ez nagyon nehéz most. Az emberi tényező manapság az egyik legnagyobb kihívás ebben a szektorban. Rengetegen elmentek, és mi, kevesek, akik itt vagyunk, ebben és ebből élünk, mi tudjuk, hogy már régen nem igaz a kizsákmányolás, a kihasználás és a munkaerő olcsó foglalkoztatása. Nehéz, talán egyre nehezebb, s nehezebb olyan kollégákat találni, akik segítségével igazi csapattagokra lelhetünk. Ez a nehézség az egyik legmeghatározóbb. A másik a kialakult helyzet miatti folyamatos bizonytalanság, ámbár a Veganeeta Home pont az az étterem, ami miatt nem panaszkodhatok, viszont a személyügyi felelősségi kérdések, amik a munkaerő megtartására vonatkoznak, jelentősen felerősödtek.

Nagy öröm, hogy csatlakoztatok a Balatoni Gasztrotérképhez, mit ad nektek ez a platform?
Nagyon szeretem az érzést, hogy hozzájárulhatok egy olyan Valakinek az álmának a megvalósulásához, aki hasonszőrű velem, támogathatom Őt (ami egyébként kölcsönös), és összeköt bennünket valamiféle kollektív tudati lét, amiben öröm létezni együtt, többedmagunkkal. És amiről a kérdés szól; konkrétan rengeteg vendégem, ügyfelem, partnerem forgatja a térképet és csodás az, hogy van egy ilyen igényességgel összeállított platform, ami egyesíti, összegezi, egy lapra helyezi az embereknek a választási lehetőségeket.

A hónap vendéglátója interjú-sorozat a METRO támogatásával valósult meg.

article image

„Nem elég nyitott szemmel járni a világban, alkalmazni is kell a jó gyakorlatokat”

Fontos tippek a fenntartható vendéglátáshoz a Balatoni Gasztrotérkép vendéglátóitól

2. rész – Kaszás Péter – Beat Étterem Székesfehérvár

„Nem elég nyitott szemmel járni a világban, alkalmazni is kell a jó gyakorlatokat” – vallja Kaszás Péter, a székesfehérvári Beat Étterem egyik tulajdonosa. A fenntartható vendéglátás népszerűsítésének a jegyében induló interjúsorozatunk második részében az alapanyagbeszerzés fontosságáról, az étterem kialakításánál fontos fenntarthatósági szempontokról és a vendégközpontú szemléletről is szó esett.

Bemutatnád pár szóban, hogy milyen a Beat Étterem konyhája, milyen filozófia mentén dolgoztok?
Az étterem egy modern magyaros konyhát képvisel a jelenlegi nemzetközi és hazai trendeknek megfelelően. Megtalálhatóak az étlapon a klasszikus magyar konyha elemei, amelyek elkészítése során a XXI. század és a régmúlt konyhatechnológiáját egyaránt alkalmazzuk. A célunk, hogy vendégeink számára egy maradandó gasztroélményt adjunk egy modern, eklektikus környezetben, ahol a felszolgálás igazi vendéglátással, vendégvárással párosul. Az első pillanattól kezdve fontosnak tartottuk, hogy a szervízre nagy hangsúlyt fektessünk az ételek mellett. Sok év távlatából elmondhatjuk, hogy stabil csapattal dolgozunk, akik folyamatosan húzzák és emelik egymást egyre feljebb szakmailag.

Nagyon fontos téma az alapanyag beszerzés, a ti konyhátokon ez hogy zajlik?
Az alapanyagok beszerzése, talán a legfontosabb lépés a minőség irányában. Séfpárosunk nagy hangsúlyt fektet a minőségi alapanyagok beszerzésére, élvezettel kutatnak, nyitott szemmel járnak a környéken. Itt fontos szempont a termelő, beszállító leinformálhatósága, az állattartás, növénytermesztés körülményeinek figyelembevétele is. Az alapanyag beszerzések egy részét helyi termelők biztosítják. Folyamatosan kutatjuk, keressük az új alapanyagokat a környezetünkben, ezáltal is törekedve a fenntarthatóságra. A “nagy” beszállítók közül megemlíteném a METRO-t ,hisz nagyon sok terméket tőlünk tudunk csak beszerezni, és a közel 7 éves együttműködésünk során rengeteg alkalommal bővítették kínálatukat az igényeink szerint. Személyes kapcsolatunk az áruházzal több, mint egy partneri viszony . A profizmusuk és partnerorientáltságuk jelentős alapja az üzleti kapcsolatunknak.



Idén csatlakozott a Balatoni Gasztrotérképhez a METRO, mint főtámogató, közös szívügyünk a fenntartható vendéglátásra felhívni a figyelmet. Mit jelent számodra fenntartható gasztronómia?
A fenntartható gasztronómia számunkra az étterem kialakításával kezdődött, ahol jelentős mértékben próbáltunk újrahasznosítani építőanyagokat, bútorokat. A belső burkolat,a kerti szökőkút valamint az étterem asztallapjai régi házak bontott tetőszerkezetének gerendáiból készültek. Felújítás közben döntöttük el, hogy megtartjuk a bontott tégla falakat, ami nem mellesleg megadja az étterem patináját is. A vendégeink által kedvelt ülőalkalmatosságot egy mozi bontása során visszamaradt székekből alakítottuk ki. A többi bútor és kiegészítő vásárlása során a magas minőséget választottunk, hogy ne kelljen több év után sem lecserélni, ezáltal is támogatva a hosszútávú fenntarthatóságot.

Hogyan lehet fenntarthatóan működtetni egy éttermet?
A beszerzéseknél, ahogy említettem törekszünk a helyi termékek beszerzésére, hogy minél kevesebb utat tegyen meg az alapanyag. Mindig is fontos szempont kell, hogy legyen a szezonalítás az étlapon, ezen kívül folyamatosan építjük be kínálatunkba a vegán és a vegetáriánus ételeket. A tisztítószerek használatának mennyiségére is figyelünk, fontos a számunkra, akárcsak a víz és a villany takarékosság, ezek nem bonyolult dolgok, de nagyon hasznosak, és pénzt is spórolunk.

Te mit teszel személy szerint, azért, hogy a Beat Étterem ökológiai lábnyoma minél kisebb legyen?
A vendégeink számára tálalt ételek mennyiségét próbáljuk úgy alakítani, hogy ne maradjon maradék a tányéron. Esztelen pocsékolásnak gondoljuk azzal lehengerelni a vendégeket, hogy hatalmas adag ételt szolgáljunk fel a minőség rovására, majd az étel egy jelentős része a szemetesben kössön ki. Szerintünk ehhez kell a precíz és profi hozzáállás.



Milyen apró lépéseket javasolsz azoknak a kollégáidnak, akik most ismerkednek a témával?
Amit az eddigi tapasztalatainkból meríteni tudunk az az, hogy nem elég nyitott szemmel járni a világban, alkalmazni is kell a mások által jól bevált dolgokat, ha ezzel hozzá tudunk járulni egy élhető jövőhöz.

**Hogy látod a balatoni vendéglátás jelenlegi helyzetét? Mi a legszebb része és mi a legnagyobb kihívás, nehézség?**Szerintem a balatoni vendéglátás még mindig nem vette át azt a szerepet, amit érdemelne, még mindig erősen szezonális jellegű. Ugyanakkor ma már nagyon különbözik a régi “lángosos-hekkes-palacsintás” gyorsbüfés életérzéstől, ami persze szerethető, és szükséges is, ám a balatoni gasztronómia napjainkban már többre hivatott. A nyári időszakban már kialakult a gasztroturizmus, aminek én személy szerint nagyon örülök, hiszen a vendéglátósok rengeteget tesznek azért, hogy a természeti szépségek mellett aktív turizmust varázsoljanak a régióba.

Nagy öröm, hogy csatlakoztatok a Balatoni Gasztrotérképhez, mit ad nektek ez a platform?
A Gasztrotérkép nagyon sokat ad számunkra, hisz segít elkalauzolni mindenkit a vendéglátás és vendégvárás igényes helyszíneire a Balatonon és környékén. Útmutatást ad a gasztroturizmus legjobb helyszíneiről.

A hónap vendéglátója interjú-sorozat a METRO támogatásával valósult meg.

article image

„Csak el kell kezdeni, és rutinná válik a fenntartható szemlélet”

Fontos tippek a fenntartható vendéglátáshoz a Balatoni Gasztrotérkép vendéglátóitól

1. Rész – Krasznai Norbert – Bamboo Bistro / Zen Garden

„Csak el kell kezdeni, és rutinná válik a fenntartható szemlélet” – vallja Krasznai Norbert, a zánkai Bamboo Bistro / Zen Garden resort séfje. A fenntartható vendéglátás népszerűsítésének a jegyében induló interjúsorozatunk első részében az alapanyaghasználat fontosságáról, az ételpazarlás csökkentéséről és a balatoni vendéglátást érintő kihívásokról is beszélgettünk. **

** Bemutatnád pár szóban, hogy milyen a Bamboo Bistro konyhája, milyen filozófia mentén dolgoztok? **
A Bamboo bistro a Zen Garden Resortban található Zánkán, egy hatalmas ősfás parkban. Tavaly, amikor ezt a helyet választottam, elhivatottságomnak éreztem, hogy egy minőségi bisztrókonyhát hozzak létre a Balatonon. Csapatommal azon dolgozunk, hogy vidéken is ugyanolyan finom és izgalmas ételeket kóstolhassanak vendégeink, amelyek a nagyvárosokban is megállnák helyüket. Ételeinket igyekszünk helyi alapanyagokból készíteni, és idén, a Zen Garden környezetével harmonizáló, ázsiai ízekkel bővítettük étlapunkat.

** Nagyon fontos téma az alapanyag beszerzés, a te konyhádon ez hogy zajlik? **
A Balatonra érkezve, természetesen azonnal felkerestem a helyi termelőket, így ennek köszönhetően alapanyagaink nagyjából 60 százaléka szomszédos falvakból, termelőktől származik. A fenntarthatóság szellemében megálmodott fogásunkhoz például a lazacpisztráng Tapolcáról érkezik, de a sajtjaink, a zöldségeink és mikrozöldségeink is a Káli-medencéből származnak. A helyi termelők mellett továbbra is kapcsolatban állok a legjobb beszállítókkal, akiknek jól ismerem a termékeit. Éttermünkben, a nyár slágerének számító óriástúrógombóc minden hozzávalóját a METRO-tól rendelem, mert nagyon elégedett vagyok az általuk képviselt minőséggel.



** Idén csatlakozott a Balatoni Gasztrotérképhez a METRO, mint főtámogató, közös szívügyünk a fenntartható vendéglátásra felhívni a figyelmet. Mit jelent számodra fenntartható gasztronómia? **
Személy szerint saját otthonomban sem szeretem a pazarlást, de amikor vendégként látogatok el egy étterembe, akkor sem hagyok egy falatot sem a tányéron. Természetesen az általam vezetett konyhákon is törekszem az ételkészítés folyamatait a kevesebb pazarlás alapelvén működtetni. Az
éttermek ökolábnyomának nagyrészét a beszerzés adja**, így arra külön hangsúlyt fektetek. A konyhafelszerelések vásárlásakor például csak azt rendeltük meg, amire tudtam, hogy minden nap szükségünk lesz, fölösleges gépek, edények vagy alapanyagok nincsenek a konyhán. Nem dolgozunk előre elkészített ételekkel, törekszünk a minőségre, a szezonalitás mellett pedig fontos, hogy mindig friss alapanyagokból készüljenek az ételek, és hogy azok szinte minden részét felhasználjuk.

** Hogyan lehet fenntarthatóan működtetni egy éttermet? **
Finomakat kell főzni, így a vendégek sem hagynak maradékot! Ezenkívül odafigyeléssel, majd megszokásból. A fenntarthatóságot támogató folyamatok idővel rutinszerűvé válnak és semmivel sem jelentenek több energiát. A pazarlás csökkentése érdekében jól kalkulált ételmennyiségeket kell felszolgálni, illetve az alapanyagok nagy részét különféle textúrákban felhasználni, megmutatni. A hideg gyümölcslevesünkben például alma és dinnye korongokat vágunk, majd a termés maradék részéből készül el maga a leves. Az allergénmentes fogások mellett fontos, hogy étlapunkon szerepeljenek a vegetáriánus és vegán fogások is, hiszen a Magyarországon termő zöldségekből izgalmas, húsmentes ételeket lehet készíteni. Az előkészítésen és a főzésen kívül, a konyha takarításakor, fertőtlenítésekor is igyekszünk környezetbarát minősítésű tisztítószereket használni.

** Te mit teszel személy szerint, azért, hogy a Bamboo Bistro ökológiai lábnyoma minél kisebb legyen? **
Folyamatosan próbálom erre ösztönözni konyhai csapatom tagjait, illetve az étterem üzletvezetőjével nyitáskor átbeszéltük, hogy idén milyen lépéseket is tudunk tenni a fenntarthatóbb működésért. A Zen Garden teljes területe autómentes övezet, kizárólag elektromos autókkal szállítja a személyzet a vendégeket, így van honnan inspirálódni. A szállóvendégeink kényelme miatt, természetesen elviteles ételeket is lehet a Bamboo Bistroban kérni, amelyeket környezetbarát, lebomló anyagból készült dobozokban adunk.



** Milyen apró lépéseket javasolsz azoknak a kollégáidnak, akik most ismerkednek a témával? **
Csak el kell kezdeni, ahogy már említettem, idővel minden folyamat rutinszerűvé válik és valljuk be, nagyon jó érzés a munkánk során környezetünkért is tenni valamit. Sok beszállító, ahogy a METRO is, tesznek törekvéseket a fenntarthatóbb vendéglátásért, így először tájékozódjanak, hogy mik a lehetőségek, és azokat kis lépésekben, fokozatosan próbálják beépíteni éttermük mindennapjaiba.

** Hogy látod a balatoni vendéglátás jelenlegi helyzetét? Mi a legszebb része és mi a legnagyobb kihívás, nehézség? **
A legnagyobb kihívást a munkaerőhiány okozza, habár ez a kijelentés szinte már mindennapos a vendéglátásban, de idén ez a probléma hatványozódott. Ezt nehezíti, hogy kevés olyan hely működik jelenleg a Balatonon, amely egész évben tudna üzemelni, bár személy szerint hiszek az egész éves nyitvatartásban. Emellett sokkal több pluszt ad a Balatonon ébredni, besétálni dolgozni, piacozni, inspirálódni a környezetből. Eddig is mindig igyekeztem egy harmonikus légkört kialakítani az általam vezetett konyhákban, de itt tényleg a Zen-ben vagyunk! A finom ételek elfogyasztása mellett, vendégeinknek csodás természetközeli élményben van részük, és ez nagyon sok balatoni helyre igaz.

** Nagy öröm, hogy csatlakoztatok a Balatoni Gasztrotérképhez, mit ad nektek ez a platform? **
Számunkra is öröm volt csatlakozni és megjelenni egy olyan platformon, amit tavaly még úgy forgattunk és jártuk be a rajta szereplő helyeket, hogy a Bamboo Bistro még nem szerepelt rajta. A Gasztrotérkép segítségével sikerült elérni a minőségi gasztronómia iránt érdeklődő célközönséget. Hiszek abban, hogy több vendéglátóhely együttes megjelenése csak erősítheti egymást.

A hónap vendéglátója interjú-sorozat a METRO támogatásával valósult meg.

article image

Megérkezett az idei Balatoni Gasztrotérkép®

Fenntartható gasztronómia, fecskementés, digitális újdonságok

A nyár egyik biztos jele, hogy végre megérkezett a Balatoni Gasztrotérkép® legfrissebb kiadása: az immár fél évtizede megjelenő, a Balatont és vonzáskörzetét elsőként bemutató Gasztrotérkép® a jól ismert klasszikus témák mellett ezúttal is számos újdonsággal bővült, már megszokott módon applikáció formájában is elérhető, a digitális felületek nagyon szép modern dizájnt is kaptak. Az idei szezon fő üzenete a fenntarthatóság és a környezettudatosság lesz, ezzel kapcsolatban érkeznek a kreatív kampányok is , amiket érdemes lesz majd követni.

**Minden eddiginél több, összesen 78 vendéglátóhely **részvételével, **50 ezer példányban **jelent meg az idei kiadvány június elején. A megújult dizájnnal frissülő Balatoni Gasztrotérkép® Applikáció idén is ingyenesen érhető el, így egy kattintással megtudhatjuk, hol vannak a hozzánk legközelebbi gasztrocélpontok. A szűrések között idén már megjelentek a gluténmentes, laktózmentes és húsmentes választási lehetőségek, valamint rákereshetünk az éttermekhez közeli elektromos töltőállomásokra is.

„Évről évre hatalmas öröm, amikor megvalósul a Balatoni Gasztrotérkép®, hálás vagyok a vendéglátóknak, éttermeseknek a kitartásuk, lelkesedésük és a minőség melletti töretlen kiállásuk miatt, ami az idei kiszámíthatatlan helyzetben különösen embert próbáló feladat. A nyári időszakban óriási pörgésre számítok a Balatonon, sokan választják majd idén is belföldi pihenést, számukra hasznos iránytű lesz a Balatoni Gasztrotérkép” - emeli ki a emeli ki a Balatoni Gasztrotérkép® alapítója, Szauer Judit gasztro-kommunikációs szakember.

Idén főszponzorként csatlakozott a Balatoni Gasztrotérképhez a METRO. „Örömmel álltunk a magas minőségű balatoni gasztronómiát népszerűsítő márka mellé, közös értékeink mentén sok érdekes téma kerül napirendre a fenntartható vendéglátás jegyében, amit a Balatoni Gasztrotérképpel közösen hívunk életre idén nyáron. Profi vevőinket igyekszünk ezáltal abban is segíteni, hogy pozitív hatást tudjanak gyakorolni a közösségekre és a környezetünkre is” - mondta el Taferner Ákos, a METRO Kereskedelmi Kft. vevőmenedzsment- és marketing-osztályvezetője.

Folyatatódik a harmadik éve tartó sikeres együttműködés a Volvo Autó Hungáriával. Támogatásukkal valósul meg idén a Balaton Recharge kampány, melynek fókuszába a fenntartható gasztronómia fontossága kerül. A Balatoni Gasztrotérképen szereplő vendéglátóhelyek közül közel harminc kínál majd kimondottan fenntartható alapanyagokból készített „Volvo Recharge” fogásokat a nyár folyamán. Megvásárlásával a vendégek a környékbeli fecskék biztonságos élőhelyének megőrzéséhez járulhatnak hozzá a Balaton-felvidéki Nemzeti Park jóvoltából telepített fecskefészkek támogatása révén.

A Bitraptors által fejlesztett Balatoni Gasztrotérkép® applikáció ingyenesen letölthető, a kiadvány pdf formátumban is bárki számára elérhető a www.gasztroterkepek.hu weboldalról, a papíralapú térkép pedig továbbra is ingyenes, kétnyelvű (magyar és angol) és június elejétől megtalálható több száz kiemelt balatoni és fővárosi turisztikai ponton a Funzine Distribution közreműködésével, valamint a Balatoni Gasztrotérképen szereplő 78 partnernél is.

Balatoni Gasztrotérkép®

Töltsd le a Balatoni Gasztrotérkép Applikációt!

Weboldal: www.gasztroterkepek.hu
Facebook: www.facebook.com/balatonigasztroterkep
Instagram: @balatonigasztroterkep
Használd a #balatonigasztrotérkép hashtaget

article image

A Balatoni Gasztrotérkép nagy karácsonyi ajánlója

Karácsonyi ételek, ajándékutalványok, élmények, ajándék box-ok, borok, pezsgők, házi finomságok, minden mi szem szájnak ingere a Balatonról – a Balatoni Gasztrotérkép csapata rengeteg élményt és finomságot gyűjtött össze ebbe a nagy karácsonyi ajánlóba, válogassatok kedvetekre! Élményt, közösen töltött időt adni a legjobb, igazi érték, ráadásul a mostani nehéz időszakban a balatoni vállalkozások fennmaradását segítheted ezzel.ELVITELES, ELŐRENDELHETŐ ÜNNEPI MENÜK

bEAT ünnepi menü

A széksefehérvári bEAT klasszikus karácsonyi ételekkel és kétféle ünnepi tállal is készül, rendelés december 21-ig, étlap és részletek.

Bock Bistro Balaton karácsonyi ételek

All I want for Christmas is food! Előrendelhető ünnepi ételek és családi tálak december 23-ig a Bock Bisztró Balaton kínálatából. Részletek itt.

Echo Restaurant & Cafe / Apátsági Rege cukrászda ünnepi menü

Karácsonyi ételek és sütemények elvitelre Tihany legszebb panorámájú helyeiről, rendelés december 21-ig, részetek itt.

Kedvesem Bisztró karácsonyi box-ok

Kétféle gourmet box karácsonyi ételekkel elvitelre, Kedvesem halászlé, harcsa, pontyfilé, ikrával töltött házi derelye, flódni, babka. December 22-ig várják a rendeléseket, személyes átvétel vagy kiszállítás Balatonlelle környékén december 24-én. További részletek.

Kiskert Vendéglő karácsonyi menü

3 fogásos ünnepi menü, vagy akár külön-külön is rendelhető finomságok elvitelre a Kiskert Vendéglő csaptától. További részletek.

M7 Bistro ünnepi ajánlat

Karácsonyi klasszikusok elvitelre, előrendelésre, menü és információk itt.

Morzsa Bisztró és Pékség

A Morzsa bisztrós csapat álmodott egy nagyot és a vírushelyzetben való elkeseredés helyett online pékséget nyitottak, ahonnan békebeli finomságokat, vadkovászos kenyereket és egyéb péksütiket rendelhettek, akár a karácsonyi asztalra is.Részletek itt.

Sáfránkert ünnepi finomságok

A Sáfránkert Vendéglő ínycsiklandó elviteles karácsonyi menüvel készül, a rendeléseket december 22-ig fogadják.Részletek és menü itt.

Szomszéd Kertje karácsonyi menü

Isteni karácsonyi ételek a csopaki Szomszéd Kertjéből: kocsonya, töltött libanyak, töltött káposzta... Rendelés december 21-ig, részletek itt.

Szőlősi Kocsma ünnepi kínálat

Házias klasszikusok egész évben, karácsonykor is, december 23-ig elvitelre.Részletek itt.

Veganeeta vegán karácsonyi menüje

Komplett vegán menüsor, vagy egyenként is rendelhető finomságok: vegán töltött káposzta, vegán hortobágyi, mákos guba, gesztenyehabos palacsinta... Részletek és rendelés.

Vígmolnár Csárda ünnepi menü

Előrendelés a teljes étlapra, ünnepi menü, isteni ponty és harcsahalászlé. Házhozszállítás díjmentesen Tihanytól Alsóörsig, vagy személyes átvétel az üzletben, Csopakon. Részletek itt.

Zala Springs karácsonyi menü

Karácsonyi finomságok a Zala Springs konyhai csapatától, december 21-ig rendelhető menü és részletek itt.

AJÁNDÉKUTALVÁNYOK**

Babérliget ajándékutalvány

Csend, nyugalom, kikapcsolódás gyönyörű környezetben Somogyban: Babérliget kúria ajándékutalvány, egyedi igényekre szabva, előre meghatározott összegben, vagy akár csomagban is elérhető, részletek itt.

BazsaLicom bisztró ajándékkártya

A balatonfüredi bisztró éttermi fogyasztásra és tematikus vacsorákra is felhasználható ajándékutalvánnyal készül az ünnepekre 5-20 ezer forint értékben. Részletek itt.

Château Visz ajándékutalvány

Gourmet vacsoraélmény és/vagy pihenés luxus környezetben, a főúri pompában tündöklő kastélyban. Egyedi ajándékutalványok, részletek itt vagy info@chateau-visz.com

Equital Lovasudvar ajándékutalvány

Aktív pihenés, lovaglás, farm to table gasztroélmények Nemesvitán: az Equital Lovasudvar ajándékutalványait itt éred el.

Hello Tihany! ajándékutalványok

A Helló Tihany! ajándékutalványok felhasználhatók az Echo Restaurant&Cafe-ban, az Apátsági Rege Cukrászdában, a Lavender Tihany-ban és a Lavender Shop üzletekben is. Részletek itt, vagy info@hellotihany.hu.

Kővirág ajándékutalvány

Kővirág élmény ajándékba, szállásra és étkezésre is beváltható utalványok, személyre szabott, egyedi igények szerint is. Részletek itt.

Kreinbacher birtok ajándékutalvány

Pezsgőélmény, kiforrott gasztronómia és zavartalan pihenés. A Somló hegy lábánál minden együtt van, ami igazán emlékezetessé teszi majd szeretteidnek és barátaidnak ezt a meglepetést. Részletek itt.

Taberna Infinito tapas menü utalvány

Kedvezményes ajándékutalvány vásárolható 12+ 2 fogásos tapas menüre, részletek itt.

Tópart élmény a fa alá

A Tópart Hotel és Étterem ajándékutalvány bárkinek tökéletes ajándék lehet. Gyönyörű, közvetlen vízparti környezetben, zavartalan pihenés, különleges gasztro-élmények, panorámás wellness részleg. Részletek itt.

AJÁNDÉKCSOMAGOK, BOX-OK**

Anjuna Pops ünnepi jégkrémválogatás

A nyári, balatonfüredi jégkrémezgetésekre ugyan még várni kell, addig is az Anjuna Ice Pops kreatív csapata rendhagyó ötlettel rukkolt elő, ünnepi jégkrémválogatást készítettek. A kollekció: pirított tökmag, fűszeres gesztenye, mák feketeszezám & vanília, vanília&kókusz-mandula ice pop-ok, részletek itt.

Folly Arborétum és Borászat ajándékcsomagok

Lepje meg szeretteit Folly ajándékkal karácsonykor! A természetes alapanyagokból készített Folly tea, a zamatos Folly bor és az ízletes házi Folly szörp a Balaton édenkertjébe varázsolja az ajándékozottat. A csomagba igény esetén repoharakat, szőlőmaglisztet vagy belépőket is lehet rendelni. Részletek itt.

Kristinus Borbirtok fenntartható ünnepi ajándékok

Mi lenne, ha idén az ajándékozás és az adás öröme a fenntarthatóság tudatosságával ötvöződne? A Kristinus Borbirtok, a Terra Catering és a Ghraoui Csokoládé közös kampánnyal készül készül azoknak, akik olyan kincset ajándékoznának, amiből a legkevesebb van: figyelmet. Borok, pezsgők, prémium csokoládé, profi séfek által készített finomságok gyönyörű fadobozba csomagolva. Részletek és rendelés.

Oliva Étterem karácsonyi ajándékok

Toszkán borválogatás, pástétomok, rilette, zakuszka – ilyen finomságokat választhatsz a veszprémi Oliva Étterem karácsonyi kínálatából, ahol karácsonyi elviteles menüvel is készülnek. Részletek itt.

Péklány csomagok és karácsonyi finomságok

Péklány kiscsomag: Zeliska Orsi a Péklány tavaly megjelent balatoni élmény-, és receptkönyve most kovásszal együtt igazán különleges és egyben hasznos ajándék lehet a karácsonyfa alatt. A könyvben 4 évszak 33 receptje, a kovászkészítés praktikái és QR kóddal leolvasható videók találhatóak. Részletek itt.

Péklány karácsonyi finomságai: A karácsonyi ünnepekre Péklány háromféle bejglivel készül: mákossal, dióssal és gesztenyéssel. Rendelhető még a Három királyok kalácsa, melybe kandírozott narancs, aszalt áfonya, marcipán és egy kis kardámom került, vagy a csodálatos fonott Adventi kalácskoszorú. Előrendelni érdemes a Péklány Kézműves Pékség Facebook oldalán december 16-áig. Részletek és rendelés.

Spájz Balatonboglár ajándékdobozok és utalványok

Termelői finomságok, sajtok, lekvárok, kézműves szószok, prémium kávék és forrócsokik a fa alá a Spájz Balatonboglártól. Mutatós ajándék box-ok és szabadon választható értékű utalványok rendelhetők. Részletek itt.

Vánkos ajándékcsomagok

Borok, teák, Vánkos borospohár („az ágy közös, a párna nem felirattal”) sütemények, tervező füzetek – a badacsonyörsi Vánkosban cuki ajándékcsomagokat szerezhettek be, vagy rendelhettek meg. Részletek itt.

Zelna balatoni ajándékcsomag

Egy palack Füred Olaszrizling 2018 egy finom aszalt szilvás- gesztenyés bejgli és Zelna szőlőmagörlemény díszdobozban. Rendelés és részletek.

BOROK, PEZSGŐK**

Bortársaság Balatonfüred

A Bortársaság füredi üzlete nyitva tart télen, és az ünnepi időszakban is! Ünnepi csomagolások, kedvezményes borcsomagok, hatos válogatások. Minden egy helyen itt.

Borbély Családi Pincészet ünnepi borcsomagok

Badacsonyi borválogatások a Borbély Családi Pincészettől, Borbély Tamást, a család ifjabbik borászát nemrég válaszották meg az Év Bortermelőjének. Rendelés és részletek.

Homola Pincészet karácsonyi csomagok

Ízek és élmények palackba zárva: válogasd össze kedvenc tételeidet és lepd meg velük szeretteidet karácsonykor. Részletek és rendelés.

Kreinbacher Birtok bor és pezsgőcsomagok

Somlón a Kreinbacher Birtokon vinotékában elvitelre, vagy online is válogathatsz a teljes bor- és pezsgőkínálatból. A palackokat egyedi design kartonban vagy táskában is kérheted, szólóban vagy a stílusos hármas és hatos díszdobozban, amelybe a palackokat tetszés szerint válogathatod össze. Részletek itt, valamint Bortársaság boltok és webshop.

Kányaváry ünnepi borválogatás

Élvezd az otthonodban is a Kányaváry Borbirtok tételeit: káprázatos ízek, a természet zamata palackba zárva. Karácsony előtt, ha minimum 2 üveggel rendelsz bármelyik borból, akkor a weben szereplő összegből 50% kedvezményt kapsz! Részletek itt.

Skizo & Sike Balázs Pincéje adventi borválogatás

Valódi badacsonyi ritkaságok a Skizo adventi borválogatásában (2 palack Zeusz 2019, 2 palack Kéknyelű 2019, 2 palack Cabernet Franc 2019), ami ráadásul most kedvezményesen és ingyenes házhozszállítással rendelhető egész Magyarország területén.Részletek itt.

",

article image

5 +1 hangulatos pincészet, amit nem érdemes kihagyni

A balatoni borrégió méltán sokak kedvence, és főként a fehérborokról ismert vidék. Ki ne szeretne egy pohár jéghideg fröccsel, borral vagy épp pezsgővel koccintani a környék legszebb borteraszain? Most megmutatjuk a mi kedvenceinket, ahol garantált élmény vár rátok, és bankkártyával is tudtok fizetni.

Folly Arborétum és Borászat – Badacsonyörs

Komplex élmény vár minden idelátogatót, hiszen a Folly Arborétumban nemcsak borozni és enni lehet, hanem bebarangolni a fantasztikus, buja arborétumot, ahol különleges cédrusokat és ciprusokat fedezhetünk fel. A Folly család generációk óta, 7 hektáron folytat szőlőtermelést. Balatoni Gasztrotérkép tipp: Kéknyelű 2018

Homola Borterasz – Paloznak

Csodás Tihanyig érő panoráma, napvitorlák, piknik hangulat, Dj a szőlőben bulik, 100 % Balaton és Homola tételek – a Homola Borteraszon mindenki jól érezheti magát a kicsiktől a nagyokig. Balatoni Gasztrotérkép tipp: Homola Hajnóczy Olaszrizling 2017

Kreinbacher Birtok – Somló

A Somló-hegy különleges terroir-al rendelkezik, feltétlenül érdemes meglátogatni hazánk legkisebb történelmi borvidékét és bejelentkezni egy kóstolóra a Kreinbacher Birtokra, ahol a borok, az ételek és az építészet is különleges élményt nyújtanak. Balatoni Gasztrotérkép tipp: Kreinbacher Somlói Juhfark Selection 2017

Kristinus Borbirtok – Kéthely

A déli part egyik legizgalmasabb célpontja a Kristinus Birtok, ahol fenntartható módon művelik a szőlőt, és egyedi borokat készítenek. A borászat mellett működő Kristinus Gasztroműhely szuper találkozási pont, borbár és különleges kulináris élmény. Balatoni Gasztrotérkép tipp: Kristinus Petnat 2019

Skizo Borászat – Sike Balázs Pincéje – Badacsonytördemic

Sike Balázs pincéjében karakteres, egyedi borok készülnek, a badacsonyi borvidék jellegzetes terroir jegyeivel. Ha könnyedebb tételekre vágyunk válasszunk a Skizo borok közül, ha komplexebb élményt keresünk, akkor a Sike Balázs szelekciót ajánljuk. Badacsonytördemici pincéjük kertjében kellemesen, megpihenhetünk, és időtlenül kortyolgathatunk kellemes beszélgetések mellett. Balatoni Gasztrotérkép tipp: Sike Balázs Zeus 2019

+ 1 Kányaváry Birtok – Zalaszabar – Kis-balaton régió

Szuper kitekintés a Balaton mellől a Kis-Balaton vidéke, ahol a Kányavári birtok is található. Végtelen panoráma, kellemes terasz, madárcsicsergés és nyugalom vár ránk. Érdemes ellátogatni a Bor.Zene.Zala mini fesztiváljukra is. Balatoni Gasztrotérkép tipp: Kányaváry Fortély 2018

A Balatonnál is támogasd a hazai gasztronómiát, és fizess Mastercard ® bankkártyáddal.

article image

3 pékség a Balatonon, ahol isteni a kovászos kenyér

Reneszánszát éli a pék mesterség ma Magyarországon, a karantén idején pedig rengetegen adták a fejüket az otthoni kenyérsütésre is, így világossá vált, hogy mekkora feladat természetes alapanyagokból friss, finom kenyeret varázsolni az asztalra. Most mutatunk három olyan kovászos pékséget, amiket feltétlenül látogassatok meg, ha Balatonon jártok, ráadásul bankkártyával is fizethettek náluk.

Búzalelke – Kisapáti

Kovács Bea, a Búzalelke alapítója eleinte csak kedvtelésből sütött kenyereket, mára viszont messzeföldön híresek a kovászos cipói és a kakaóscsigája is. Szállít a környékbeli éttermeknek is, és érdemes hozzá korán érkezni, hiszen már nyitáskor kígyózik a sor a Szent-György hegy lábánál, Kisapátiban található pékség ajtaja előtt, ahonnan árad a frissen sült kenyér semmihez sem fogható isteni illata. Balatoni Gasztrotérkép tipp: a kovászos kenyerek mellett a mákos mini zsemle

Mákmoiselle Pékség – Veszprém

A karantén alatt nyitott kovászos pékség hiánypótló Veszprémben, így nem csoda, hogy hamar a helyiek kedvence lett. Hangulatos kis üzlet, ahol, ha akarunk beleshetünk egy üvegablakon keresztül a pékműhelybe is, vagy kiülhetünk egy isteni kávéval a teraszra. Többféle kovászos kenyér, isteni kakaóscsiga és kalács, és ami igazán különleges, az a kovászos kifli és a zsemle. Balatoni Gasztrotérkép tipp: kovászos kifli és zsemle

Péklány kézműves pékség – Balatonfüred

A marketinges szakmát cserélte el a pék mesterségre Zeliska Orsi, aki néhány éve költözött Balatonfüredre családjával. Azóta már sok-sok kenyér kisült a műhelyében, sőt könyvet is írt Péklány lettem címmel, amit minden házi péknek szeretettel ajánlunk. Kovászos kenyerek, kalácsok, csigák, batyuk, croissant-ok, szendvicsek, itt minden van a pultban, ami szem-szájnak ingere. Balatoni Gasztrotérkép tipp: békebeli félbarna kenyér + kakaós és fahéjas bébi babka

A Balatonnál is támogasd a hazai gasztronómiát, és fizess Mastercard ® bankkártyáddal.

article image

3 balatoni fagyizó, aminek nem lehet ellenállni

Édes, krémes, ropogós, csokis, gyümölcsös, vegán, gluténmentes, laktózmentes, cukormentes, gombócos, pálcikás...Következzen most három olyan balatoni fagyizó, ahol nagyon ügyelnek a minőségre, és bankkártyával is tudtok náluk fizetni.

Anjuna Ice Pops – Balatonfüred

Valódi gyümölcsökből, növényi tejekből és csakis a legjobb természetes alapanyagokból készülnek az Anjuna Pops finomságai, kirobbanó ízek, menő dizájn, egészséges bűnözés. Kóstoljátok meg az Anjuna acai bowl-t is reggelire vagy délutáni nasinak, telis-tele van egészséges összetevőkkel! Balatoni Gasztrotérkép tipp: málnás-chia ice pop

Levendula Kézműves Fagylaltozó - Tihany

Az ikonikus lila bringánál mindenképp álljatok meg ha Tihanyban jártok. A Levendula kézműves fagyikat tényleg kézzel készítik, csakis szuper alapanyagokat használnak hozzájuk, például mogyorót Piemontból, citromot Siracrusa-ból, pisztáciát a szicíliai Bronte-ból. Klasszikus ízek és igazi különlegességek is vannak a repertoárban, és mindenfajta ételérzékenységre is fel vannak készülve! Balatoni Gasztrotérkép tipp: levendulás étcsokoládé.

Rottmayer Ice Cream – Balatonfenyves

Balatonfenyves legújabb fagyizóját nem érdemes kihagyni. Utánozhatatlan fagylaltok a budapesti Espressoul cukrász manufaktúrától, csakis tradícionális, természetes alapanyagokból készülnek ezek a csodák, isteni ízek, krémes állag, semmi mesterséges adalék. Cukor, glutén és laktózmentes fagyik is vannak, klasszikus ízek és vadabb párosítások is megtalálhatóak a pultban. Balatoni Gasztrotérkép Tipp: pisztácia

A Balatonnál is támogasd a hazai gasztronómiát, és fizess Mastercard ® bankkártyáddal.

article image

Idén is szuper gasztroélményekkel vár a Balaton!

Az idei nyár sokaknak bizonyára a belföldi utazások jegyében telik majd, amihez remek segítség lesz a július közepén megjelent Balatoni Gasztrotérkép legfrissebb kiadása. A klasszikus éttermek mellett idén is bővült újdonságokkal a repertoár, ami a már megszokott módon applikáció formájában is elérhető.

50 ezer példányban, összesen 68 vendéglátóhely részvételével jelent meg az idei kiadvány, a vírushelyzet miatt a megszokottnál egy hónappal később. A Balatoni Gasztrotérkép Applikáció idén is ingyenesen érhető el, így egy kattintással megtudhatjuk, hol vannak a hozzánk legközelebbi gasztrocélpontok.

„Nagyon boldog vagyok, hogy végül az idei évben is megvalósulhatott a Balatoni Gasztrotérkép, hiszen sokáig bizonytalanság volt a vírushelyzet miatt. Most viszont úgy tűnik, hogy a szokásosnál is nagyobb segítség lehet az emberek számára akár a print térkép, akár az applikációnk használata, hiszen a legtöbben most belföldön utaznak majd. Igyekszünk továbbra is folyamatosan új ötletekkel segíteni közönségünket, akik most már több, mint 5 éve töretlen lelkesedéssel követik a munkánkat.” – emeli ki a Balatoni Gasztrotérkép alapítója, Szauer Judit gasztro-kommunikációs szakember.

A kiadvány pdf formátumban is bárki számára elérhető a www.gasztroterkepek.hu weboldalról, a papír alapú térkép pedig továbbra is ingyenes, kétnyelvű (magyar és angol) és július 10-től megtalálható többszáz kiemelt balatoni és fővárosi turisztikai ponton, valamint a Balatoni Gasztrotérképen szereplő 68 partnernél is.

article image

Ültess te is fákat a Balatoni Gasztrotérképpel!

Zöld kampányt indít a Balatoni Gasztrotérkép csapata, faültetéssel és a balatoni vendéglátó egységek fenntarthatósággal kapcsolatos törekvéseinek bemutatásával szeretnék felhívni a figyelmet a környezettudatos gondolkodásmód fontosságára.

A Green Balaton kampány jegyében minden Balatoni Gasztrotérképen szereplő helynek - összesen 68 - ültetünk egy saját facsemetét a Plant a Tree Cocktail csapatának a közreműködésével, ezzel is szeretnénk felhívni a figyelmet a fenntartható szemlélet és a környezettudatosság fontosságára. A kampányhoz bárki csatlakozhat, látogassatok el a https://plantatreecocktail.com oldalra.

article image

Kalandok újratöltve – Az első utad hova vezet?

A Volvo Autó Hungária és a Balatoni Gasztrotérkép idei videósorozata július 20-án indul, egy hónapon át hétfőnként érkeznek majd az új epizódok, melyekben kevésbé frekventált, ám annál szebb, és gasztronómiai szempontból is izgalmas tájat mutat be Szauer Judit, a Balatoni Gasztrotérkép alapítója.

A sorozatot itt követhetitek végig.